Hazaszeretet világviszonylatban

Mostanában, különösen tavasszal a választási kampány időszakában felerősödtek azok a hangok, amelyek a hazaszeretet szükségességére hívták fel a figyelmet. Ezzel nincs is semmi gond, de az a helyzet, hogy mindenki másképpen értelmezi a hazaszeretet fogalmát, ahogy valószínűleg én is.
Bevallom, egy ideje bujkál bennem valami rossz érzés, hogy talán én nem is szeretem a hazámat, mert nem úgy szeretem, ahogyan azt elvárásként számos csatornán sugározzák felém. De ezzel még megbirkóztam volna. Jött azonban a következő gondolat. Ültem a kertben a zöld füvön, körülöttem játszott az egy éves kisfiam és az a kérdés kavargott bennem, hogy vajon milyen hazaszeretetet fogok (kellene) neki átadnom…? Na, ezen a ponton már muszáj volt mélyebben átgondolnom a dolgot. Ebből született ez az írás.

Kilátunk?

Hogy ma elérhetőbb az egész világ, mint eddig bármikor, ezt én – mint sokan mások – alapvető tényként kezelem. Mégis a magyar emberek jelentős részénél azt látom, nehezen gondolkodnak európai, vagy akár világviszonylatban.

Magyarországon komoly probléma, hogy nem elég nagy a piac ahhoz, hogy bizonyos típusú vállalkozások csak Magyarországra termelve élhessenek meg. Ugyanez igaz számos egyéb gazdasági és művészeti területre is. Talán a sport az, ami kivétel, hiszen a világbajnokságok és az olimpia eredendően kikényszeríti a sportolókat a “világpiacra”. Bár a magyarok nagy része beleütközik ebbe az akadályba, de ennek ellenére még mindig nehezen nyit a többi ország felé, nem merészkedik a tevékenységével a határokon túlra.

• Ez baj? Vagy nem?
• A globalizáció, az európaiság, az egész világ viszonylatában való gondolkodás ellentmond a hazaszeretetnek?
• A „Z” generációnak mit mondasz, hogyan legyen honfi?

Miért ilyen nehéz ez?

Azt hiszem, alapvetően meghatároz minket, hogy egy 10 milliós országban élünk. Minden, amit gyermekéveink alatt tapasztalunk, ahogyan tanuljuk a történelmet, a földrajzot, minden ebben a fizikai és gondolati körben, földrajzi területen történik. A 108 várost vaktérképen, a vízrajzot, a népességet, a gazdaságot, a kultúrát, a háborúink erőforrásait, győzelmi esélyeinket, az elesett emberek létszámát, a GDP növekedését, mindent ebben a viszonyrendszerben határozunk meg.

Sok vagy éppen kevés a veszteség vagy a nyereség egy történelmi pillanatban? Feltesszük a kérdést, hogy mihez képest!?

Aztán persze időnként kinézünk ebből a keretből és megvizsgáljuk az európai vagy világtörténelmet, de mindig azzal az érzéssel a szívünkben, hogy tulajdonképpen ez nem rólunk szól, hanem róluk.

Miért baj ez?

Azért, mert az internet a XXI. században alapvetően változtatta meg a világot. Ebben a viszonyrendszerben világról beszélünk, nem Magyarországról. Világpiacban gondolkodunk, nem országokban. Nem magyar lexikonban keressük az információkat, hanem sok százezer forrásból angol és magyar nyelven az interneten. Nem otthoni könyvtárunk van, hanem világkönyvtárunk, nemcsak nagymama receptjei állnak rendelkezésünkre, hanem a világ összes országának receptjei. Nem otthoni klasszikus zenei lemezgyűjteményünk van, hanem sok milliós gyűjtemény a YouTube-on. És mi, akik még az internet kora előtt születtünk és még értékeljük a nagymama receptjeit keresve a gyermekkorunk ízeit, sejtjük, hogy gyermekeink már nem fogják keresni és nem fogják értékelni. Úgy biztosan nem, mint mi. Ha boldogulni akarnak, már pedig miért ne akarnának, az egész világban kell gondolkodniuk és abban is kell élniük, az egész világ kell, hogy az övék legyen.

Hogyan segít mindebben az oktatási rendszerünk?

Kevéssé.

Régen felvetett probléma, hogy a magyar történelmet, a világtörténelmet, a matematikát, fizikát vagy geológiát nem párhuzamosan, koronként tanítják a magyar iskolákban, így az emberek nem tudják, hogy amikor II. Endre uralkodott Magyarországon, akkor ki volt a francia uralkodó, hogy mit fedeztek föl Kínában ugyanekkor. Tudja a mai magyar polgár, hogy mi volt Magyarország szerepe a globális fejlődésben? Hogyan reagáltunk adott korokban a világ változásaira? Kik és hogyan hatottak ránk, és mi hogyan hatottunk rájuk? Úgy látom, hogy az átlag magyar ember mindezt nem tudja.

Dominálnak a poroszos oktatási rendszer lexikális tudásra építő eszközei, túlsúlyban vannak a hazai fókuszú példák és megközelítések a nemzetköziek ellenében. A XX. század internetmentes korában felnőtt emberek nevelik a XXI. század egész világban gondolkodó, képernyőn suhintó, gondolataikat gépeknek diktáló fiataljait. Mi ennek a kezelésére a stratégiánk?

Mi a megoldás?

A 21. században akár a hétköznapi boldog élethez, akár egy valódi nagy sikerhez arra van szükség, hogy a világot megismerve és megértve gondolkodjunk. Nekünk, akik neveljük a jövő generációit, ebben kell őket támogatnunk.

Fontos ugyanakkor, hogy a fentiek nem jelentik azt, hogy ahogy mi, úgy a fiataljaink ne lehetnének hűségesek hazájukhoz, ne értékelhetnék a kis falut Somogyban, ahol élnek, ne lehetne fontos, hogy birtokoljanak egy kis darabot a magyar földből, ahol paradicsomot ültethetnek és fát az unokáiknak. Csak annyit jelent, hogy már az egész világ összes erőforrása a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy terveiket megvalósítsák. Élhetnek, és élniük is kell vele.

Ismerjük fel végre mi együtt, magyarok, hogy változtatnunk kell. Őrizzük meg az értékeinket nyitott szívvel és nyitott elmével. Teremtsük meg először magunkban magyarságunk és a világ összhangját, majd építsünk hidat kicsiny országunk és a világ közé.